Showing posts with label önismeret. Show all posts
Showing posts with label önismeret. Show all posts

Saturday, July 11, 2015

Bumm a fejbe

Felvezetés

Hosszú kihagyás után újra szerveztem nyílt napot, hogy legyen alkalmunk megnézni, ránézni, játszani az eszközzel.

Most az volt a koncepció, hogy a csoporttagok között legyen nagy a szociális távolság, és többnyire ne ismerjék egymást. Ebből fakadóan azt céloztam, hogy a feldolgozás során ne mély önismereti témákat dolgozzunk fel, hanem olyasmit, amit ismeretlenek előtt is vállalhatunk, mint 'munka a csoportban', 'én, a saját céljaim és a csoportcélok', illetve 'én és a munkacsoport viszonya'.

A játék könnyed és jó hangulatú volt, viszont a feldolgozás, mint olyan némaságba fúlt. A tervezett négy órás analízist egy röpke hetven perc alatt befejeztük. Nem voltak témák, nem voltak kérdések, vagy ha voltak is, nem kerültek a felszínre. 

Visszajelzés, vagy bumm a fejbe

Rögvest az alkalom után meginterjúztattam az egyik olyan résztvevőt, aki vezető hr-esként, és gyakorlott önreflexorként most találkozott először a szerepjátékokkal, és senkit nem ismert a résztvevők közül. 
Elmondta, hogy benne rengeteg kérdést megmozgatott a játék, de mert senkit nem ismert a résztvevők közül semmilyen indíttatást nem érzett arra, hogy feldolgozzon. Nem mély témákat, de semmilyet sem. Arról, meg, hogy hogyan van a saját munkahelyi csapatával, csoportjával, semmilyen megélést nem tudott kitenni az asztalra, így az a téma is úszott. 

A másik erős visszajelzés az pedig a szerepjátékos résztvevők - ismerőseim - tanácstalan értetlensége volt, amikor alig négy óra játék után letettük a karakterlapot, és beszélgettünk a történtekről. Jó, mondjuk próbáltunk beszélgetni, de ha nincs kérdés, akkor nincs is válasz.
Meggyőződésem, hogy csalódottan mentek, haza, kb azzal a gondolattal, hogy 'nem volt ez rossz, de hát ha játszani akarok, akkor azért arra van jobb ötletem is'. (mondjuk legalább a kávé finom volt) 

A folyomány folyománya

A történtek - meg mondjuk az elmúlt négy év kutatómunkája - a következő tanulságok levonására sarkallnak az eszközzel kapcsolatban.

Szervezetdiagnosztikai eszköznek csak olyan csoportok esetén használható eredményesen, akik valóban nap, mint nap együtt dolgoznak. Kicsi az érzelmi távolság, ismerik egymást, vannak közös témáik, és remek felület ventillálni is. Erre kíváló esettanulmányaink vannak hattól hatezer főt foglalkoztató cégekig.

Önismereti eszköznek akkor lehet használni, ha a résztvevők önismerettel akarnak foglalkozni, és valamennyire ismerik egymást. De mert én nem vagyok sem pszichológus, sem mentálhigénés szakember, ezt a vonalat nem én fogom továbbvinni.

A szerepjátékosok - így, halmazszűkítés nélkül - nem célcsoportja az eszköznek. Ez nem szerepjáték, ahol van valami vicces beszélgetés a végén. Ez egy diagnosztikai eszköz azoknak, akik ilyesmire vágynak. A szerepjátékosok - és én is ideszámítom magam - játszani szeretnek. 

Friday, December 13, 2013

"...az élmény kifejezetten valóságosnak tűnt."

A Feri által vezetett önismereti szerepjáték világa percek alatt szippantott magába. 
Köszönhetően a részletes, kreatív és nagyon fordulatos történetvezetésnek megszűnt a tér és idő érzékelésem, ezáltal szinte észrevétlenül csúsztam bele a szerepembe, amiben kiélhettem elfeledettnek hitt vágyaimat és lubickolhattam a lehetőségekben. Elröppent az a néhány óra és közben érzések egész orgiáját megélhettem, így az élmény kifejezetten valóságosnak tűnt. 
A szerepjáték közben és a feldolgozás során pedig annyi pozitív megerősítést kaptam, ami még azóta is elégedettséggel és jóérzéssel tölt el. Nagyon örülök, hogy megismertem ezt a lehetőséget, mert így biztonságos keretek közt meg tudom élni és ki tudom próbálni saját belső világom eddig talán magam előtt is rejtett oldalait. 

Köszönöm a lehetőséget, biztos vagyok benne, hogy menni fogok még. 

Balla Frigyes Hunor- tréner, fejlesztési vezető

Thursday, October 31, 2013

"Hát ez biztos nekem lett kitalálva..."

Léna zavarbaejtően kedves szavai a vasárnapi tréningünkről. Ezúton is köszönet érte:

"
Több mint 10 évig vártam életem első szerepjátékára, önismerettel pedig majdnem 20 éve foglalkozom. Feriéknél a régi vágy találkozott a régi szerelemmel. Szerepjáték önismerettel? Hát ez biztos, hogy nekem lett kitalálva- gondoltam.
A társaság inspiráló, a meseszövés magával ragadó, a játékélmény egyedi és személyes. Zseniálisnak tartom az ötletet, hogy a kalandban való viselkedésemet, érzéseimet vizsgálva játék közben tanulok magamról. A visszajelző kör pedig alkalmat ad a többiek meglátásain át ránézni a működésemre. Remekül szórakoztam, kísérleteztem... izgultam és harcoltam, elbizonytalanodtam és döntéseket hoztam, szövetségre léptem és magamra
maradtam. A nap végén pedig hazavittem a nagy hatalmú játékmester, a hű fejvadász, a rendíthetetlen törp, a titokzatos félelf és a tüzes boszorkány szavait. Azóta is eszembe jutnak . Ti ne várjatok ennyit...jelentkezzetek, megéri ..."

Friday, October 19, 2012

Szerepjáték mint önismeret 1. Szerepjáték és pszichodráma: a játék mintha realitása és realitástöbblete


A szerepjáték mint önismeret a szerepjáték és több önismereti irányzat összekötéséből jött létre. Ezen irányzatok egyike a pszichodráma. Cikk-sorozatunk első számában ezek összecsengéseit mutatjuk be.

Az RPG (role-playing game) egy olyan játék, melyben a játékosok képzeletbeli karakterek bőrébe bújnak, és általában egy játékvezető, vagy – szakkifejezéssel élve – kalandmester (KM) által meghatározott szituációban élnek át különböző képzeletbeli kalandokat.[1]

A pszichodráma megalkotója, Jacom Levy Moreno (1889-1974) a Bécsi Egyetemen végezte orvosi tanulmányait. Eközben Bécs játszóterein gyerekekkel kezdett foglalkozni, és alapvetően valós történeteket játszott le velük.[2] Moreno megfigyelte, hogy a szerepekben való játszás felszabadítja a játékosok spontaneitását és kreativitását, és ezt a felszabadultságot, az emberi cselekvések nagyobb szabadságfokát a játékkal és a visszajelzésekkel, feedback-kel hatékonyan át lehet vinni a hétköznapi életbe.

A vezér motívumok, amelyek az egész morenoi eszmeiség alapját képezik:játékosság, humor, intenzív megélés, kreativitás, spontaneitás, mintha-realitás, transzcendencia. Az, hogy ezek a jellemzők, a gyermeki világ sajátjai, előre vetítik Moreno azon elgondolását, hogy a gyermeki lélek nyitottsága, tisztasága, játékossága, spontaneitása, segítheti a felnőtt személyiség kiteljesedését.

Moreno munkássága során rájött arra, hogy a játék során egyfajta mintha-realitás jön létre, és a játékban megéltek, a játék katarzisa a lélekben hasonlóképpen hat, mint a valóságban átélt katartikus élmények. Ha a valóság nem ad alkalmat mindannak a megtapasztalására, amit az elme el tud képzelni, akkor a valóságnak meg kell hajolni a szív óhaja előtt.  A mintha-realitás, és a többletrealitás megadja a vágyteljesítés és az egészséges szublimáció lehetőségét.[3]

A surplus-reality (realitás-többletnek, többletrealitásnak is fordítják) során a játékos fantáziált, álmodott, imaginált, vagy hallucinált eseményeket játszik el. Ez azt jelenti például, hogy a dráma színpadán lejátszódik egy olyan esemény, amit eddig csak elképzelt a protagonista, de sosem próbálta meg a gyakorlatban. Ennek több oka lehet: attól tartott, hogy kinevetik, bolondnak tartják stb., vagy fizikailag lehetetlen megoldani (repülés). Ez a félelem lehet reális, vagy irreális is. A dráma színpadán, a mintha realitásban azonban ezek az élmények átélhetővé válnak.


Példák a dramatikus realitás-többlet jelenetekre:

- Valaki a kórházi ágynál végső búcsút vesz szeretett hozzátartozójától

- bocsánatkérés, amelyre a valóságban nem kerülhetett sor

- Együttlét egy szenttel, spirituális tanítóval (Istennel, Jézussal, Buddhával)

- Földöntúli, túlvilági találkozások életünk fontos szereplőivel

- Egy hatalmi szerep eljátszása: olyan elismerés, vagy teljesítmény elérése, amely messze túlmegy a tényleges lehetőségeken.

- súlytalanság élmény, lebegés megtapasztalásai, az ember fizikai korlátainak meghaladása más módon

Moréno úgy vélte, hogy a realitástöbblet terében eljátszott belső dráma előrébb való, mint az objektív valóság. A fantázia és a vele járó szubjektív folyamatok – a félelem, vágyakozás, álom, megbánás, remény – gyakran nagyobb jelentőséggel bíró elemek, mint az objektív észlelés, vagy a logikus gondolatok.

A realitástöbblet szűkebb értelemben olyan jelentekre vonatkozik, amelyek nem merülnek ki egy megtörtént esemény – például egy otthoni vita – újra játszásában. Ezek egyszerű jelenet előadások. A realitástöbblet kitágítja a határokat. Szükséges hozzá bizonyos fokú túlzás.

Moreno szerint ha nem kaphatjuk meg az életben, amit szeretnénk, a dráma játékon keresztül kiélhetjük a vágyainkat, ha nem is teljesen, de meglepően kielégítő szinten.  A realitástöbblet tere tehát beékelődik az objektivitás és a szubjektivitás szélsőségei közé. Van, aki illúzió-világnak nevezi mindezt. Moreno azért nem ezt használta, mert úgy érezte, hogy az illúzió szónak leértékelő jellege van, hiszen szerinte az „illúziókat” érdemes komolyan venni. Ezért alkotta meg a realitás-többlet fogalmát.

A játék során a különböző kabala babáknak, hősöknek, szimbólumoknak, tetoválásnak is lehet nagyobb hangsúlyt adni és beleszőni a drámába. Ezáltal fejleszthető a személyes mitológia is. A mágia és a fantázia gyakran használ szimbólumokat kellékeket. A szimbólumoknak érzelmi felhívó erejük van.

Az RPG kitalált történetekkel dolgozik és célja alapvetően a hétköznapi létből való kiszakadás és a szórakozás, azaz maga a játék – a pszichodráma valós, vagy a főszereplő által elképzelt, imaginált történeteket helyez a középpontba, és célja a résztvevők spontaneitásának és kreativitásának növelése a játék révén. A kettő összekapcsolásával lehetségessé válik, hogy a játékban megéltek ne pusztán kellemes emlékként éljenek tovább a játékosban, hanem a feldolgozás révén a tudattalan ismeretek tudatos felismerésekké váljanak, és hatékonyabban épülhessenek be a játékos személyiségébe, részesei legyenek a személyiség kiteljesedésének.

2012. október 19.
Sándor Anna

Annamária Sándor

Sunday, August 12, 2012

Székfoglaló

Történt egyszer, hogy elmeséltem Attilának, hogy szerepjátszom. Leültünk hát, és meséltem nekik is. A mese után eltöltöttünk három órát azzal, hogy "kizsilipeltünk" a szerepekből.

Ebből az élményből szárba szökött egy olyan módszer, ahol a játék alatt, a szerepeink segítségével meghozott döntésekből utalunk vissza a játékon kívüli önmagunkra a csoporttársak segítségével.

Ezen dolgozunk tehát most.

Légy tehát üdvözölve a saját magad felfedezendő világában kedves Látogató!