Kockák a kastélyban

Voltunk mesélni Hatvanban. A helyi Bosch gyárból tiszteltek meg minket játékukkal kereken egy tucatnyian. És a megtisztelést nem képletesen, vagy udvariasan értem, hanem konkrétan úgy, hogy a helyi Grassalkovich kastélyban meséltünk, két csapatnak párhuzamosan. És amikor úgy kerekedett széles egy kedvünk, akkor kiültünk a kastélykertbe, ahol szépen rajzolt pincérek érdeklődtek arról, hogy a kockacsörgetésben megfáradt kalandmester óhajt-e még egy kis habot a kávéjára. Szóval tényleg megtisztelve éreztük magunkat.

Emellett a program szakmailag is pazar volt. A mesét követően egy három órás feldolgozás után, nagyvállalati középvezetők, idült mosollyal az ajkukon reptették égnek a mondatot, hogy "De régen vártam már egy ilyen beszélgetésre!" 

( Pedig aztán ha valahol sorban állnak a beszállítók az innovatív tréningtechnológiákkal, akkor az ez a környék. )

Újfent bebizonyosodott, hogy a mese mágikus, felnőttként sem növünk fel soha, és ha egyszer sikerül a résztvevőket játékossá mesélni, akkor a hétköznapi megoldhatatlan problémák is könnyedén lábonlőhető orkokká szelidülnek.

Így aztán hálatelt szívvel indultunk haza, és csöppet sem remegő kézzel húztunk egy határozott strigulát a dicsőségtáblánkra.

Inara

Személyes jellegű bejegyzés következik - mintha eddig szigorúan szakmai blogot vezettem volna.

Van Inara, a hettita istennő.

https://en.wikipedia.org/wiki/Inara_(goddess)

Aztán persze van Inara Serra, Malcolm kapitány örök szerelme.

http://firefly.wikia.com/wiki/Inara_Serra

De amiért a posztot írom, hogy tavaly novemberben megalapítottam az első saját tréningcégemet, az Inara Consultingot.

Egyelőre honlap nélkül. Még akár hetekig is.

Aminek annyi a jelentősége, hogy tudtommal egyedül nálunk lehet erre a remek szervezet és csoport/csapatfejlesztő eszközre szert tenni a piacon.
Csak mondom.
Minden manipuláció nékül.

Ezt a remek cuccot, rengeteg kíváló referenciával.

Nálunk:)

"a legjobbat, vagy semmit"

Azt hiszem, alig öt év munka után bátran kijelenthetem, hogy készen vagyunk.

Legalábbis készen vagyunk azzal a csomagolással, amivel a továbbiakban menni fogunk.

Csak olyan csapatoknak tudom én - és itt aláhúzom, hogy ez az én képességeimről szól - érdemben hasznosítani a szerepjátéknak ezt a változatát, akik napról-napra együtt dolgoznak. Akkor van mit feldolgozni. Meg akkor igény is van arra, hogy feldolgozzák. Beszélgessenek róla.

Tavaly még a karácsonyi szünet előtt elvoltunk mesélni egy nagy német autógyárban, és lám, csodák-csodája, a játék mágiája ott is működött. Gond nélkül. Az egész pénzügyi osztály önfeledten játszotta végig a napot, és "jövünk jövőre is" felkiáltásokkal búcsúztak.

Hát így állunk. A folyomány folyománya mondjuk annyi, hogy az a fajta nyílt mese, amit csináltunk 2012-2015 között nem lesz többet, mert a résztvevői visszajelzések szerint sem volt sok hozzáadott értéke.

Ezzel olyan kis mérföldkő érzésem van. Eddig itt vibrált az izgalom, a felfedezés, a megismerés kihívása. Most nincs. Lesz még vagy száz esettanulmány, de a "hogyan csinálunk a szerepjátékból piacon is használható eszközt, amiért pénzt is fizetnek" folyamatnak itt vége van.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, és innen egy új fejezet kezdődik!

az sikerről

Tudom, hogy ez most nagyképűnek hathat, dehát a manóba is, közel két évtized, meg cca négyezer óra van benne.

Meg sem próbálom megkísérelni összegyűjteni, hogy mennyi totálisan eredménytelen megbeszélés, intenzív levelezés, lázas tervezés-szervezés, sértődés, "sosembeszélünktöbbet"-ezés, volt e mögött az egyetlen levél mögött.

De meg, hogy kit érdekel. Nem a pénzért, nem az eredményért, nem a sikerért, hanem azért mert kb nekem ez a gumicicám. És ha én nem csinálom, akkor nem csinálja senki. Most úgy érzem magam, mint aki megnyerte a "keeper of the flame" címet.

visszajelzés egy többcsoportos játékról

Október végén tartottunk egy röpke másfél napos tréninget a PalmSped Cargo 2009 csapatának. Az alábbi sorok magukért beszélnek.

"Rengeteg olyan új élményt adott nekünk a mesetréning aminek köszönhetően még jobban megismerhettük magunkat, egymást és a csapatunk működését. Olyan helyzeteket tudott teremteni, amik rávilágítottak mindannyiunkat, hogy cégen belül milyen erősségeink vannak és mikben kell még fejlődnünk. A Dual Focus Kft. kiváló trénereinek és a fantáziával teli meséjüknek köszönhetően mindannyian hihetetlen őszinteséggel, nyitottsággal és építő jelleggel tudtunk egymásnak visszajelzéseket adni. Biztos vagyok benne, hogy a tréning nagyon sokat segített nekünk, hogy a jövőben tovább fejlődjünk és személyes és üzleti sikereket érjünk el."

Kiss Nikoletta, ügyvezető

Mi köszönjük!

Most őszintén, kell ennél több?

a könyv

Tudom, hogy már tűkön ülve várjátok, hogy kezetekbe vehessétek a könyvet az önismereti szerepjátékról, de még egy kis türelmeteket kell kérjem.

Az van, hogy pont másfél éve álltunk neki, hogy megírjuk az eszköz történetét, bemutatását, csínját-bínját, és összefoglalva, világmegváltó mivoltát. Viszont mindannyian azt éreztük, hogy így nem az igazi. Bibi van a hitelességgel. Mert önmagában az, hogy ki hány évtizede szerepjátszik, nem igazán nevezhető tudományos háttérnek, ami megalapozza egy ilyen kiadványnak a kijelentéseit. Ugyanakkor még egyikünk sem tanszékvezető tudós, hogy az "én azt gondolom a témáról..." kezdetű mondatok komolyan vehetők legyenek. (Biztosan elkövetkezik amúgy ez a pillanat is, de lehet előbb szeretném kiadni ezt a könyvet, mintsem az évtized végére ér.)

Így nem marad más, mint a nagy elemszámú kutatás, esettanulmányok, mélyinterjúk. Ez pedig - igen jól értitek - nem jelent mást, minthogy addig még rengeteget kell játszani, míg a könyv tudományosan alátámasztott lesz. 

De mi nem adtuk fel - merthát a tudományért áldozatokat kell hozni - és arra kérlek Titeket, hogy Ti se adjátok fel, és addig is további áldozatos kockadobálást kívánunk!:)

Utóirat: A végképp jó hír, hogy a piac felkapta az eszközt, és idén már elmondhatjuk, hogy rendszeres vásárlásaink vannak az eszköz céges kiszerelésére. Esettanulmányokat és résztvevői visszajelzéseket is közzé adok nemsokára.

Bumm a fejbe

Felvezetés

Hosszú kihagyás után újra szerveztem nyílt napot, hogy legyen alkalmunk megnézni, ránézni, játszani az eszközzel.

Most az volt a koncepció, hogy a csoporttagok között legyen nagy a szociális távolság, és többnyire ne ismerjék egymást. Ebből fakadóan azt céloztam, hogy a feldolgozás során ne mély önismereti témákat dolgozzunk fel, hanem olyasmit, amit ismeretlenek előtt is vállalhatunk, mint 'munka a csoportban', 'én, a saját céljaim és a csoportcélok', illetve 'én és a munkacsoport viszonya'.

A játék könnyed és jó hangulatú volt, viszont a feldolgozás, mint olyan némaságba fúlt. A tervezett négy órás analízist egy röpke hetven perc alatt befejeztük. Nem voltak témák, nem voltak kérdések, vagy ha voltak is, nem kerültek a felszínre. 

Visszajelzés, vagy bumm a fejbe

Rögvest az alkalom után meginterjúztattam az egyik olyan résztvevőt, aki vezető hr-esként, és gyakorlott önreflexorként most találkozott először a szerepjátékokkal, és senkit nem ismert a résztvevők közül. 

Elmondta, hogy benne rengeteg kérdést megmozgatott a játék, de mert senkit nem ismert a résztvevők közül semmilyen indíttatást nem érzett arra, hogy feldolgozzon. Nem mély témákat, de semmilyet sem. Arról, meg, hogy hogyan van a saját munkahelyi csapatával, csoportjával, semmilyen megélést nem tudott kitenni az asztalra, így az a téma is úszott. 

A másik erős visszajelzés az pedig a szerepjátékos résztvevők - ismerőseim - tanácstalan értetlensége volt, amikor alig négy óra játék után letettük a karakterlapot, és beszélgettünk a történtekről. Jó, mondjuk próbáltunk beszélgetni, de ha nincs kérdés, akkor nincs is válasz.

Meggyőződésem, hogy csalódottan mentek, haza, kb azzal a gondolattal, hogy 'nem volt ez rossz, de hát ha játszani akarok, akkor azért arra van jobb ötletem is'. (mondjuk legalább a kávé finom volt) 

A folyomány folyománya

A történtek - meg mondjuk az elmúlt négy év kutatómunkája - a következő tanulságok levonására sarkallnak az eszközzel kapcsolatban.

Szervezetdiagnosztikai eszköznek csak olyan csoportok esetén használható eredményesen, akik valóban nap, mint nap együtt dolgoznak. Kicsi az érzelmi távolság, ismerik egymást, vannak közös témáik, és remek felület ventillálni is. Erre kíváló esettanulmányaink vannak hattól hatezer főt foglalkoztató cégekig.

Önismereti eszköznek akkor lehet használni, ha a résztvevők önismerettel akarnak foglalkozni, és valamennyire ismerik egymást. De mert én nem vagyok sem pszichológus, sem mentálhigénés szakember, ezt a vonalat nem én fogom továbbvinni.

A szerepjátékosok - így, halmazszűkítés nélkül - nem célcsoportja az eszköznek. Ez nem szerepjáték, ahol van valami vicces beszélgetés a végén. Ez egy diagnosztikai eszköz azoknak, akik ilyesmire vágynak. A szerepjátékosok - és én is ideszámítom magam - játszani szeretnek.