Felvezetés
Hosszú kihagyás után újra szerveztem nyílt napot, hogy legyen alkalmunk megnézni, ránézni, játszani az eszközzel.
Most az volt a koncepció, hogy a csoporttagok között legyen nagy a szociális távolság, és többnyire ne ismerjék egymást. Ebből fakadóan azt céloztam, hogy a feldolgozás során ne mély önismereti témákat dolgozzunk fel, hanem olyasmit, amit ismeretlenek előtt is vállalhatunk, mint 'munka a csoportban', 'én, a saját céljaim és a csoportcélok', illetve 'én és a munkacsoport viszonya'.
A játék könnyed és jó hangulatú volt, viszont a feldolgozás, mint olyan némaságba fúlt. A tervezett négy órás analízist egy röpke hetven perc alatt befejeztük. Nem voltak témák, nem voltak kérdések, vagy ha voltak is, nem kerültek a felszínre.
Visszajelzés, vagy bumm a fejbe
Rögvest az alkalom után meginterjúztattam az egyik olyan résztvevőt, aki vezető hr-esként, és gyakorlott önreflexorként most találkozott először a szerepjátékokkal, és senkit nem ismert a résztvevők közül.
Elmondta, hogy benne rengeteg kérdést megmozgatott a játék, de mert senkit nem ismert a résztvevők közül semmilyen indíttatást nem érzett arra, hogy feldolgozzon. Nem mély témákat, de semmilyet sem. Arról, meg, hogy hogyan van a saját munkahelyi csapatával, csoportjával, semmilyen megélést nem tudott kitenni az asztalra, így az a téma is úszott.
A másik erős visszajelzés az pedig a szerepjátékos résztvevők - ismerőseim - tanácstalan értetlensége volt, amikor alig négy óra játék után letettük a karakterlapot, és beszélgettünk a történtekről. Jó, mondjuk próbáltunk beszélgetni, de ha nincs kérdés, akkor nincs is válasz.
Meggyőződésem, hogy csalódottan mentek, haza, kb azzal a gondolattal, hogy 'nem volt ez rossz, de hát ha játszani akarok, akkor azért arra van jobb ötletem is'. (mondjuk legalább a kávé finom volt)
A folyomány folyománya
A történtek - meg mondjuk az elmúlt négy év kutatómunkája - a következő tanulságok levonására sarkallnak az eszközzel kapcsolatban.
Szervezetdiagnosztikai eszköznek csak olyan csoportok esetén használható eredményesen, akik valóban nap, mint nap együtt dolgoznak. Kicsi az érzelmi távolság, ismerik egymást, vannak közös témáik, és remek felület ventillálni is. Erre kíváló esettanulmányaink vannak hattól hatezer főt foglalkoztató cégekig.
Önismereti eszköznek akkor lehet használni, ha a résztvevők önismerettel akarnak foglalkozni, és valamennyire ismerik egymást. De mert én nem vagyok sem pszichológus, sem mentálhigénés szakember, ezt a vonalat nem én fogom továbbvinni.
A szerepjátékosok - így, halmazszűkítés nélkül - nem célcsoportja az eszköznek. Ez nem szerepjáték, ahol van valami vicces beszélgetés a végén. Ez egy diagnosztikai eszköz azoknak, akik ilyesmire vágynak. A szerepjátékosok - és én is ideszámítom magam - játszani szeretnek.
