Monday, November 23, 2015

az sikerről

Tudom, hogy ez most nagyképűnek hathat, dehát a manóba is, közel két évtized, meg cca négyezer óra van benne.



Meg sem próbálom megkísérelni összegyűjteni, hogy mennyi totálisan eredménytelen megbeszélés, intenzív levelezés, lázas tervezés-szervezés, sértődés, "sosembeszélünktöbbet"-ezés, volt e mögött az egyetlen levél mögött.

De meg, hogy kit érdekel. Nem a pénzért, nem az eredményért, nem a sikerért, hanem azért mert kb nekem ez a gumicicám. És ha én nem csinálom, akkor nem csinálja senki. Most úgy érzem magam, mint aki megnyerte a "keeper of the flame" címet.

visszajelzés egy többcsoportos játékról

Október végén tartottunk egy röpke másfél napos tréninget a PalmSped Cargo 2009 csapatának. Az alábbi sorok magukért beszélnek.

"Rengeteg olyan új élményt adott nekünk a mesetréning aminek köszönhetően még jobban megismerhettük magunkat, egymást és a csapatunk működését. Olyan helyzeteket tudott teremteni, amik rávilágítottak mindannyiunkat, hogy cégen belül milyen erősségeink vannak és mikben kell még fejlődnünk. A Dual Focus Kft. kiváló trénereinek és a fantáziával teli meséjüknek köszönhetően mindannyian hihetetlen őszinteséggel, nyitottsággal és építő jelleggel tudtunk egymásnak visszajelzéseket adni. Biztos vagyok benne, hogy a tréning nagyon sokat segített nekünk, hogy a jövőben tovább fejlődjünk és személyes és üzleti sikereket érjünk el."

Kiss Nikoletta, ügyvezető




Mi köszönjük!


Most őszintén, kell ennél több?

Tuesday, November 3, 2015

a könyv

Tudom, hogy már tűkön ülve várjátok, hogy kezetekbe vehessétek a könyvet az önismereti szerepjátékról, de még egy kis türelmeteket kell kérjem.

Az van, hogy pont másfél éve álltunk neki, hogy megírjuk az eszköz történetét, bemutatását, csínját-bínját, és összefoglalva, világmegváltó mivoltát. Viszont mindannyian azt éreztük, hogy így nem az igazi. Bibi van a hitelességgel. Mert önmagában az, hogy ki hány évtizede szerepjátszik, nem igazán nevezhető tudományos háttérnek, ami megalapozza egy ilyen kiadványnak a kijelentéseit. Ugyanakkor még egyikünk sem tanszékvezető tudós, hogy az "én azt gondolom a témáról..." kezdetű mondatok komolyan vehetők legyenek. (Biztosan elkövetkezik amúgy ez a pillanat is, de lehet előbb szeretném kiadni ezt a könyvet, mintsem az évtized végére ér.)

Így nem marad más, mint a nagy elemszámú kutatás, esettanulmányok, mélyinterjúk. Ez pedig - igen jól értitek - nem jelent mást, minthogy addig még rengeteget kell játszani, míg a könyv tudományosan alátámasztott lesz. 

De mi nem adtuk fel - merthát a tudományért áldozatokat kell hozni - és arra kérlek Titeket, hogy Ti se adjátok fel, és addig is további áldozatos kockadobálást kívánunk!:)



Utóirat: A végképp jó hír, hogy a piac felkapta az eszközt, és idén már elmondhatjuk, hogy rendszeres vásárlásaink vannak az eszköz céges kiszerelésére. Esettanulmányokat és résztvevői visszajelzéseket is közzé adok nemsokára.