Szerepjáték mint önismeret 1. Szerepjáték és pszichodráma: a játék mintha realitása és realitástöbblete

A szerepjáték mint önismeret a szerepjáték és több önismereti irányzat összekötéséből jött létre. Ezen irányzatok egyike a pszichodráma. Cikk-sorozatunk első számában ezek összecsengéseit mutatjuk be.

Az RPG (role-playing game) egy olyan játék, melyben a játékosok képzeletbeli karakterek bőrébe bújnak, és általában egy játékvezető, vagy – szakkifejezéssel élve – kalandmester (KM) által meghatározott szituációban élnek át különböző képzeletbeli kalandokat.[1]

A pszichodráma megalkotója, Jacom Levy Moreno (1889-1974) a Bécsi Egyetemen végezte orvosi tanulmányait. Eközben Bécs játszóterein gyerekekkel kezdett foglalkozni, és alapvetően valós történeteket játszott le velük.[2] Moreno megfigyelte, hogy a szerepekben való játszás felszabadítja a játékosok spontaneitását és kreativitását, és ezt a felszabadultságot, az emberi cselekvések nagyobb szabadságfokát a játékkal és a visszajelzésekkel, feedback-kel hatékonyan át lehet vinni a hétköznapi életbe.

A vezér motívumok, amelyek az egész morenoi eszmeiség alapját képezik:játékosság, humor, intenzív megélés, kreativitás, spontaneitás, mintha-realitás, transzcendencia. Az, hogy ezek a jellemzők, a gyermeki világ sajátjai, előre vetítik Moreno azon elgondolását, hogy a gyermeki lélek nyitottsága, tisztasága, játékossága, spontaneitása, segítheti a felnőtt személyiség kiteljesedését.

Moreno munkássága során rájött arra, hogy a játék során egyfajta mintha-realitás jön létre, és a játékban megéltek, a játék katarzisa a lélekben hasonlóképpen hat, mint a valóságban átélt katartikus élmények. Ha a valóság nem ad alkalmat mindannak a megtapasztalására, amit az elme el tud képzelni, akkor a valóságnak meg kell hajolni a szív óhaja előtt.  A mintha-realitás, és a többletrealitás megadja a vágyteljesítés és az egészséges szublimáció lehetőségét.[3]

A surplus-reality (realitás-többletnek, többletrealitásnak is fordítják) során a játékos fantáziált, álmodott, imaginált, vagy hallucinált eseményeket játszik el. Ez azt jelenti például, hogy a dráma színpadán lejátszódik egy olyan esemény, amit eddig csak elképzelt a protagonista, de sosem próbálta meg a gyakorlatban. Ennek több oka lehet: attól tartott, hogy kinevetik, bolondnak tartják stb., vagy fizikailag lehetetlen megoldani (repülés). Ez a félelem lehet reális, vagy irreális is. A dráma színpadán, a mintha realitásban azonban ezek az élmények átélhetővé válnak.

Példák a dramatikus realitás-többlet jelenetekre:

- Valaki a kórházi ágynál végső búcsút vesz szeretett hozzátartozójától

- bocsánatkérés, amelyre a valóságban nem kerülhetett sor

- Együttlét egy szenttel, spirituális tanítóval (Istennel, Jézussal, Buddhával)

- Földöntúli, túlvilági találkozások életünk fontos szereplőivel

- Egy hatalmi szerep eljátszása: olyan elismerés, vagy teljesítmény elérése, amely messze túlmegy a tényleges lehetőségeken.

- súlytalanság élmény, lebegés megtapasztalásai, az ember fizikai korlátainak meghaladása más módon

Moréno úgy vélte, hogy a realitástöbblet terében eljátszott belső dráma előrébb való, mint az objektív valóság. A fantázia és a vele járó szubjektív folyamatok – a félelem, vágyakozás, álom, megbánás, remény – gyakran nagyobb jelentőséggel bíró elemek, mint az objektív észlelés, vagy a logikus gondolatok.

A realitástöbblet szűkebb értelemben olyan jelentekre vonatkozik, amelyek nem merülnek ki egy megtörtént esemény – például egy otthoni vita – újra játszásában. Ezek egyszerű jelenet előadások. A realitástöbblet kitágítja a határokat. Szükséges hozzá bizonyos fokú túlzás.

Moreno szerint ha nem kaphatjuk meg az életben, amit szeretnénk, a dráma játékon keresztül kiélhetjük a vágyainkat, ha nem is teljesen, de meglepően kielégítő szinten.  A realitástöbblet tere tehát beékelődik az objektivitás és a szubjektivitás szélsőségei közé. Van, aki illúzió-világnak nevezi mindezt. Moreno azért nem ezt használta, mert úgy érezte, hogy az illúzió szónak leértékelő jellege van, hiszen szerinte az „illúziókat” érdemes komolyan venni. Ezért alkotta meg a realitás-többlet fogalmát.

A játék során a különböző kabala babáknak, hősöknek, szimbólumoknak, tetoválásnak is lehet nagyobb hangsúlyt adni és beleszőni a drámába. Ezáltal fejleszthető a személyes mitológia is. A mágia és a fantázia gyakran használ szimbólumokat kellékeket. A szimbólumoknak érzelmi felhívó erejük van.

Az RPG kitalált történetekkel dolgozik és célja alapvetően a hétköznapi létből való kiszakadás és a szórakozás, azaz maga a játék – a pszichodráma valós, vagy a főszereplő által elképzelt, imaginált történeteket helyez a középpontba, és célja a résztvevők spontaneitásának és kreativitásának növelése a játék révén. A kettő összekapcsolásával lehetségessé válik, hogy a játékban megéltek ne pusztán kellemes emlékként éljenek tovább a játékosban, hanem a feldolgozás révén a tudattalan ismeretek tudatos felismerésekké váljanak, és hatékonyabban épülhessenek be a játékos személyiségébe, részesei legyenek a személyiség kiteljesedésének.

2012. október 19.

Sándor Anna

---

[1] Forrás: http://krono.inaplo.hu/index.php/inter/kultgyujt/797-a-szerepjatekokrol-altalaban

[2] Forrás: www.morenocentrum.hu

[3] Forrás: http://www.budaipszichologus.hu/a-pszichodrama-rovid-tortenete.html

Bemutatkozás

Név - Molnár Attila

http://www.facebook.com/mattila79


Hogyan kerültél kapcsolatba a szerepjátékokkal?

Valamikor 2011 elején Feri egyszer mesélt nekem arról, hogy ő szerepjátékozik és egy kicsit mesélt arról, hogy mi is ez a világ, miért is szereti ő ezt csinálni már 20 éve és kíváncsivá tett. Szeretem a fantázia játékokat, mert igazán felszabadítóak tudnak lenni, el tudok benne rugaszkodni a valóságtól egy rövid időre. Kaptam is az alkalmon, amikor Feri felajánlotta, hogy mesél nekünk. Össze is jött egy kis csapat, és az a pár óra mesevilág igazán magával ragadott.

Tele volt lehetőségekkel, izgalmakkal, az újdonság felett érzett bátortalansággal, kíváncsisággal a mese és magam felé. Élvezem az ilyen intenzív helyzeteket, és gyorsan bele is szerettem ebbe a világba.

Aztán Ferivel elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mi lenne, ha ezt máshogyan is hasznossá tennénk a magunk és a résztvevők számára és akkor még csak ketten, elkezdtünk beszélgetni arról a módszerről, tanulási terepről, amit azóta is csiszolgatunk.

Hogyan jelent meg az életedben az önismeret, mint téma?

Hú! Ez egy jó kérdés! Azt hiszem mindig is nyitott és kíváncsi voltam arra, hogy a világ eseményei milyen nyomot hagynak bennem, hogy mik azok az erők, amelyek hajtanak, vagy akadályoznak, mit hozok a múltamból, mi mozgat a jövőm felé, és legfőképp, hogy mit élek meg a jelenben. Elég sok módszert folyattam már át magamon, azt hiszem mindegyikből igen sokat tanultam magamról. És azt hiszem megtaláltam azt az élvezetes módját önmagam megismerésének, amely azóta is komoly erőforrásom az élet minden területén.

Pszichogusként évek óta vezetek csoportokat, akiket valahogy igyekszem segíteni abban, hogy ezt a kíváncsiságot megtalálják magukban, hogy az önismeretet egy izgalmas utazásnak, játéknak találják, amely saját fejlődésük kulcsa lehet. 

Igyekszem olyan eszközöket találni (vagy teremteni), amely játékosan képes az emberek figyelmét az élményeik felé fordítani és valamiféle tanulást, gazdagodást lehetővé tenni.

Melyik a kedvenc kasztod/karaktered/rendszered?

Szeretek ember lenni (maradni), szeretem az aktuális karakteremet felvértezni olyan jellemzőkkel, amelyek aktuálisan számomra elég izgalmasak és inspirálóak ahhoz, hogy kipróbáljam, milyen lenne egy ilyen karakter bőrébe bújni. Valószínűleg ebből a sok-sok szerepjáték során kialakul valamilyen preferencia, egyenlőre a felfedezés útján járok nemcsak a karakterek terén, de a világok, rendszerek terén is.

Pertin, a harcos, antiszociális törpe igazán más volt, mint amilyen én vagyok, mégis meg tudtam tölteni a szerepet. Trion, a művelt és kifinomult kalóz már közelebb áll hozzám, mégis vannak olyan jellemzői, amelyek kihívást jelentenek számomra a mai napig is. Most épp "ő" a kedvencem. :)

...és a kedvenc palacsintád?

Túrós, sok citromhéjjal és cukorral, vanília öntettel, nem túl vékony tésztával. Más nem nagyon jöhet szóba.

Hogyan látod magad az önismereti szerepjátékokkal kapcsolatban öt év múlva?

Az biztos, hogy ez a módszer 5 év múlva széles körben ismertté fog válni, mind a "laikus" közönség, mind pedig a szakma köreiben, amiben nagy szerepet vállaltam azzal, hogy ennek az izgalmas módszertani fejlesztésnek nekivágtam, és fontos, hogy a következő 5 évet Ferivel és Annával közösen szeretném bejárni. :)

A módszer biztosan ott lesz a mindennapjaimban szakemberként és magánemberként egyaránt.

És természetesen a következő 5 évben én magam is sokat fogok barangolni a saját fantáziámban, miközben újabb és újabb darabkákat csipegetek fel az ott heverő élményekből, amik valahogyan hasznosak lesznek számomra és gazdagítani fogják az életemet.

Mintha országban jártam

 Hangulatos, barátságos szerepjáték barlang. Az asztalok felől szörnyek és elfek duruzsolnak felém. Még csak a saját karakterem viselem, amit levetni készülök.

Feri rámnéz, és ajánl. Tökéletes a szerep. Kicsit csiszolunk még, hogy tökéletesen illeszkedjen. Kapok erősségeket, varázslatokat, választok ruhát, hajszín. Kész a boszorkány. Mi más.

Még 15 perc, és kis asztalunk körül már csak elfek, törpék és emberkarakterek ülnek, no meg a mesélő, aki gombolyítja a szálakat.

Bekerülök a kalandba. Döntök, harcolok, megmentek, vonzódon és eltasítom.

mintha ismerős lenne ez az egész.

Na nem, ez csak illúzió, menjünk tovább a várba, a bárdokkal énekelni.

Röpke - valóban gyorsan elszálló 2,5-3 óra, a feladat teljesítve, karakterek letéve, és mi ülünk.

Újra a "valódiban", amiben idejöttem, és beszélünk, megosztunk, visszajelzünk.

A "mintha" világ könnyedén passzol a "valódihoz", tapasztalatai könnyedén, ha nem is mindig fájdalommentesen illeszthetők be a mindennapokba, tapasztalásai kiválóan hasznosíthatók a barlangon kívül is.

Mélyvíz! Gyakorlott önreflexoroknak ajánlom.

http://www.facebook.com/#!/andrea.ezsol

Bemutatkozás

Név: Rébeli-Szabó Ferenc
http://www.facebook.com/#!/rebeli.ferenc


Hogyan kerültél kapcsolatba a szerepjátékokkal?

Első élményeim a nyolcvanas évek végére datálódnak a lapozgatós könyvek viszonylatában. Társasággal először 1994-ben játszottam DnD-t és Magust, de heti rendszerességgel 1997-től játszom. Azóta minden hét végén eltöltünk egy napot - vagy fél napot, vagy éjszakát, esetleg délutánt - játékkal. Az első tíz évben szinte kizárólag Magust vagy Codexet játszottunk. Volt egy rohamom 2007-ben, amikor az összes elérhető rendszert kipróbáltam a kiber világokon keresztül, az Auvronon át a horror univerzumokig.
Versenyeken és találkozókon 2003 óta mesélek rendszeresen, a második rpg.hu találkozó óta.



Hogyan jelent meg életedben az önismeret, mint téma?

Elég későn. Nálunk családilag nem volt hagyománya annak, hogy saját magam felé forduljak, és ha a család feje által kommunikált elvárásoknak részben vagy egészben sikerült megfelelni, akkor oktalan is volt az ilyen köldöknézegetés.
2008-ban egy magánéleti világégés ébresztett rá arra, hogy ha én nem tudom, hogy hányadán állok magammal, akkor senki máshoz nem tudok érdemben viszonyulni, és a saját haladási irányomat sem tudom kijelölni.
Azóta rendszeresen és főleg tudatosan keresem a lehetőségeket és az eszközöket, amik közelebb visznek magamhoz a páros terápíától a csoportokig.


Mi a kedvenc karaktered/kasztod/rendszered?
A bárd. A világcsavargó, bőbeszédű, hódító és lódító dalnok.


...és a kedvenc palacsintád?
Túrós mazsolás.



Hogyan látod magad az önismereti szerepjátékokkal kapcsolatban öt év múlva?
Az egyetlen pont ami most számomra bizonyosnak tűnik, hogy valamilyen formában foglalkozni fogok a témával, de hogy milyen keretek között, arról nincsen elképzelésem.

Székfoglaló

Történt egyszer, hogy elmeséltem Attilának, hogy szerepjátszom. Leültünk hát, és meséltem nekik is. A mese után eltöltöttünk három órát azzal, hogy "kizsilipeltünk" a szerepekből.

Ebből az élményből szárba szökött egy olyan módszer, ahol a játék alatt, a szerepeink segítségével meghozott döntésekből utalunk vissza a játékon kívüli önmagunkra a csoporttársak segítségével.

Ezen dolgozunk tehát most.

Légy tehát üdvözölve a saját magad felfedezendő világában kedves Látogató!